Hírek / Sajtóközlemény Fókuszban a konténerek és egyéb új technológiák a SUSE budapesti konferenciáján Attila Horváth (horv.joe@gmail.com) 2018. április 18. szerda BUDAPEST 2018. április 18. Immár hatodik alkalommal rendeztük meg Budapesten a SUSE Expert Days konferenciát 2018. április 12-én, ahol a résztvevők élő szakmai demókon és tartalmas előadásokon keresztül ismerhették meg a legfontosabb SUSE termékek újdonságait. Emellett az iparág más szereplői panelbeszélgetésekben osztották meg véleményüket és tapasztalataikat a legfontosabb technológiákról, beleértve többek között a konténereket, a szoftveresen vezérelt tárolást és a memóriában futó adatbázisokat. A rendezvényt Hargitai Zsolt, a SUSE magyarországi képviseletének üzletfejlesztési igazgatója nyitotta meg. Előadásában röviden összefoglalta, hogyan lett a SUSE anyacégének számító Micro Focus a világ hetedik legnagyobb szoftvergyártó vállalata, majd bemutatta az informatikát legerősebben befolyásoló új technológiákat és szakmai irányokat. Arra is kitért, hogy a SUSE aktívan támogatja a legfontosabb nyílt forráskódú megoldások fejlesztését a közösséggel karöltve, és a vállalati felhasználást segítő funkciókkal egészíti ki azokat. Széles portfólióján keresztül fontos összetevőket kínál a szoftveresen vezérelt alapinfrastruktúra kiépítéséhez és az alkalmazások szállításához. A vállalat szoros együttműködést folytat a legnagyobb hardver- és szoftvergyártókkal annak érdekében, hogy közös ügyfeleik számára a legjobb megoldásokat kínálhassák. A partneri tevékenységekről több cég képviselője személyesen számolt be a megnyitót követő panelbeszélgetésekben. Először Farhan Számi, az SAP HANA Platformért felelős üzletágvezetője beszélt arról, hogy a SUSE SAP-rendszerekre optimalizált operációs rendszere, a SUSE Linux Enterprise Server for SAP Applications hasznos funkciókkal, köztük kiváló skálázhatósággal és magas rendelkezésre állással segíti az SAP megoldások működését. Ezért több tízezer vállalat alkalmazza világszerte, köztük Magyarországon például a MOL és a Waberer’s. Majd az SAP HANA előnyeit ismertette, kiemelve a memóriában történő adattárolás és -feldolgozás által kínált, rendkívül gyors válaszidőt, valamint az egyszerűbb kezelést, ami annak köszönhető, hogy nem szükséges mozgatni az adatokat az egyes rendszerek között. Az SAP képviselőjét a HPE technológiai konzultánsa, Pataki Benjámin követte, aki megerősítette, hogy a három vállalat rendkívül jól képes együttműködni. A szakember elmondása szerint a HPE fontosnak tartja, hogy a szoftveresen vezérelt tároláshoz kapcsolódó törekvések élére álljon annak ellenére, hogy az a hardvergyártókat nem érinti kedvezően. Támogatják a SUSE szoftveresen vezérelt tárolási megoldását a SUSE Enterprise Storage-ot, és ezt tartják a legjobb megoldásnak arra az esetre, ha egy szervezetnél nagyobb mennyiségű adatot kívánnak tárolni a HPE hardverein. A beszélgetés során a HPE képviselője arra is kitért, hogyan alkalmazzák köztes PaaS rétegként a SUSE Cloud Application platformot a konténerek használata során. Ez teszi lehetővé az ügyfelek számára, hogy valós időben tudják kiosztani az erőforrásokat a Docker-alapú DevOps-környezetben, és hatékonyan, illetve biztonságosan kezeljék a hozzáféréseket. A panelbeszélgetés utolsó résztvevőjeként Czanik Péter, a BalaBit evangelistája folytatta a konténerekhez kapcsolódó gondolatmentet, akinek meglátása szerint kereskedelmi környezetben is egyre nagyobb az érdeklődés a technológia iránt. A szakember az openSUSE projekt „hazai nagyköveteként” beszélt az operációs rendszerről is, és ismertette a Tumbleweed, illetve a Leap változatok közötti legfontosabb különbségeket. A kávészünet után a SUSE szakembereihez került vissza a szó: Papp Zsolt konzulens először egy prezentációban foglalta össze a konténertechnológiák, valamint a SUSE Container as a Service Platform előnyeit, majd élő demóban, egy zoknibolt példáján keresztül a használatába is betekintést nyújtott. Őt Kovács Lajos vezető konzultáns követte a pódiumon, aki az adattároláshoz kapcsolódó kihívásokat részletezte, majd bemutatta, hogyan kínál ezekre hatékony megoldást a SUSE jól skálázható, szoftveresen vezérelt tárolási megoldása, a SUSE Enterprise Storage, amelynek segítségével rendkívül gyorsan, leállások nélkül bővíthető a tárolókapacitás. Az ebédszünet után a résztvevők egy kvízjátékon is tesztelhették, mennyire figyelmesen hallgatták a délelőtti előadásokat, így a három leggyorsabb válaszadó SUSE-s ajándékcsomaggal gazdagodott. A konferenciára a SUSE központjából is érkezett szakértő: Neil Barnett senior product manager a hamarosan debütáló SUSE Linux Enterprise Server 15 újdonságait ismertette, amely már a Linux kernel 4.12 változatára épül. Kitért a valós idejű (Real Time) operációs rendszerek előnyeire és felhasználási területeire, valamint a SLES real time-változatára. Áttekintő képet adott a SUSE rendszerében megtalálható, leállás nélküli frissítést (Live Patching) nyújtó funkcióról, majd a nagy rendelkezésre állást (High Availability) biztosító komponenseket mutatta be. A nagy rendelkezésre állás szemléltetésére egy érdekes példát is említett: a tavalyi nemzetközi SUSECon konferencia egyik standján Legóból készült markológépeket működtettek Raspberry Pi-alapokon, a SUSE High Availability kiegészítőjével együtt, amely lehetővé tette, hogy a markolók akkor is funkcionáljanak, amikor egy-két kábelt kihúztak belőlük. Utolsó előadóként Hegedűs Péter rendszermérnök nyújtott betekintés abba, hogyan segíti a SUSE Manager a Docker image-ek kezelését. A konferencia ajándéksorsolással zárult: a rendezvényt értékelő kérdőív kitöltői között szintén SUSE-s ajándékcsomagokat sorsoltunk ki. Aki lemaradt az eseményről, vagy szeretné újra végignézni a diákat, az a http://www.novell.hu/rendezvenyek/ megtekintheti az összes prezentációt. Magyarországi Képviselet A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet a vállalati szoftvermegoldások hazai piacának egyik legfontosabb szereplője, a vállalati infrastruktúra egészére kiterjedő megoldást nyújt.A NetIQ termékvonal átfogó biztonsági portfóliót kínál, különös tekintettel a személyazonosság-kezelés, biztonság, megfelelőség és szolgáltatásmenedzsment terén. A Novell csoportmunkaeszközök, hálózati és fájlkezelési megoldások, valamint rendszer-felügyeleti termékek segítségével a vállalatok és intézmények produktívabbá, biztonságosabbá és könnyebben felügyelhetővé tehetik munkakörnyezetüket. A SUSE Linux, valamint a köré épülő portfólió hatékony, nyílt forráskódú megoldásokat biztosít a fizikai, virtuális és felhőalapú környezetekben egyaránt, legyen szó akár szerverekről, desktop oldali igényekről, felügyeletről vagy szolgáltatásokról.A NetIQ, a Novell és a SUSE anyavállalatai a Micro Focus cégcsoport részét képezik.A Magyarországi Képviselet termékeivel, az egyes területekre fókuszált fejlesztéssel, hazai konzultációs részlegével és partnereivel segíti ügyfeleit a kritikus fontosságú üzleti alkalmazások biztonságos, költséghatékony, és megbízható üzemeltetésében. Sajtókapcsolat Jekler RudolfKommunikációs vezető+36-1-489-4600+36-20-9675-565 Kovács ViolaVezető tanácsadó+36-1-488-0255+36-20-391-7382