Hírek / Sajtóközlemény SUSE trendek: Védőpáncélt minden konténerre! Attila Horváth (horv.joe@gmail.com) 2022. augusztus 4. csütörtök „A konténereket célzó biztonsági incidenseket mindig nagy érdeklődés övezi, ezért örömmel tapasztaljuk, hogy a konténerizált környezeteket használó vállalatok többsége a legfontosabb prioritások közé sorolja a biztonságot. Ugyanakkor aránytalanul sok szervezet áldozná fel a biztonságot a hatékonyság érdekében, amit aggasztónak találok.” Fei Huang, a NeuVector stratégiai igazgatója BUDAPEST 2022. augusztus 4. A vállalatok közel kétharmada használ konténereket, és a technológia népszerűsége folyamatosan nő. Ezzel együtt azonban a kiberbűnözők is egyre több figyelmet szentelnek a konténerizált alkalmazások sebezhetőségeinek kihasználásának. A SUSE szerint ezért a szervezeteknek nagyobb hangsúlyt kell helyezniük a konténerek biztonságára, ebben pedig nyílt forráskódú megoldásokkal nyújt hatékony segítséget az átfogó védelem kialakításához. A Forrester felmérése alapján 2020-ban az észak-amerikai vállalatok 63 százalékánál már alkalmaztak konténereket, vagy folyamatban volt a bevezetésük, míg az európai országokban ugyanez az arány 59 százalék volt, amit azóta csak tovább nőtt. A vállalatok ugyanis egyre szélesebb körben vesznek igénybe konténertechnológiát, és konténerbe csomagolva futtatják a programokat, így ugyanis egyszerűbb számukra az alkalmazások fejlesztése és hordozása. A konténerek a legacy alkalmazások modernizálásához is hatékony támogatást nyújtanak, ami kulcsfontosságú az agilis működéshez, hogy a szervezetek lépést tudjanak tartani a piaci versennyel és a technológia fejlődésével. Népszerű, de biztonságos is? Nem csupán a vállalatok érdeklődése nő a konténerek iránt, de a kiberbűnözőké is. A Forrester szerint évek óta az alkalmazások számítanak a leggyengébb láncszemnek a vállalatoknál. A kiberbűnözők a legtöbb esetben ezeken keresztül tudnak behatolni a cégek rendszereibe azáltal, hogy kihasználják a sebezhetőségeket az alkalmazásokban vagy a konténer image-ekben. Ezért a SUSE szakértői szerint a biztonsági csapatoknak érdemes felkészülniük arra, hogy a cégeknél konténertechnológiát fognak használni sok projektben, új megoldások bevezetésénél és a meglévők modernizálásánál is. A Forrester is azt tapasztalja, hogy a vállalatok egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a konténerek biztonságára: az elemző 24,8 százalékos összetett éves növekedési rátát vár a konténerbiztonsági megoldások piacán a 2020-tól 2025-ig terjedő időszakban. Szerencsére már jól használható megoldások érhetők el a konténerek biztonságának fenntartásához, és a SUSE-nak köszönhetően ezek most még könnyebben hozzáférhetők. Nyílt forráskódú védelem A SUSE ugyanis tavaly felvásárolta a NeuVector nevű vállalatot, amelynek megoldása teljes körű, végponttól végpontig terjedő biztonságot kínál konténeres környezetben. Ez egy zárt forráskódú szoftver volt, ám az open source szoftverek mellett elkötelezett SUSE a többi termékéhez hasonlóan nemrég a NeuVector forráskódját is nyílttá tette. Így a közösség hozzáfér, és a vállalatok nagyobb biztonsággal használhatják a konténereket. Akinek pedig szüksége van rá, az professzionális, vállalati szintű támogatást is kap a SUSE-tól a konténerek védelméhez. A NeuVector képes kezelni a sebezhetőségeket a konténeres környezetekben, illetve a nulladik napi sérülékenységekkel és a belső fenyegetésekkel szemben is védelmet nyújt. Együttműködik a Kubernetesszel és a főbb konténerfelügyeleti platformokkal, köztük a Red Hat OpenShift, a VMWare Tanzu, a Google GKE, az Amazon EKS és a Microsoft Azure AKS megoldásokkal. Természetesen jól integrálható a piacvezető SUSE Rancher konténermenedzsment-eszközökkel is, így azok a szervezetek, amelyek a SUSE Rancherrel kezelik konténereiket, mindössze néhány kattintással átfogó védelmet alakíthatnak ki a NeuVectorral a teljes Kubernetes környezetben. SUSEA SUSE a vállalati felhasználásra szánt, nyílt forráskódú megoldások szakértője. A legnagyobb iparági szereplőkkel együttműködve folyamatosan dolgozik a legfontosabb nyílt forráskódú projektek továbbfejlesztésén és vállalati szintű támogatásán, beleértve a Linux operációs rendszert, a Ceph szoftveresen vezérelt tárolási platformot, valamint a Kubernetes konténerfelügyeleti eszközt. Professzionális szoftverei és szolgáltatásai révén a vállalatok egyszerűsíthetik IT-infrastruktúráikat, felgyorsítva ezzel digitális átállásukat. Konténer- és felhőplatformjai támogatják a szervezeteket az új alkalmazások fejlesztésében és üzemeltetésében, valamint a felhőalapú és a hibridfelhő-környezetek előnyeinek kihasználásában. Sajtókapcsolat Jekler RudolfKommunikációs vezető06 20 967 5565 Kovács ViolaVezető tanácsadó06 30 510 8140